| Hírek : Csernoviczki Éva is érmet szerzett az Universiadén |
Csernoviczki Éva is érmet szerzett az Universiadén
judoinfo.hu 2009.07.12. 22:55
A belgrádi nyári Universiade egyéni dzsúdóversenyeinek zárónapján Csernoviczki Éva állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Bor Barna bronzérme, majd Ungvári Attila ezüstérme után a belgrádi dzsúdóversenyek negyedik napját is szép reményekkel várhattuk, hiszen ezen a pénteken két olimpikonunk is tatamira lépett.
Sajnos Hadfi Dániel számára nem sok sikert hozott a szerbiai viadal, igaz, a Honvéd-Kipszer 100 kilós dzsúdósa ezúttal az abszolút kategóriában próbált szerencsét, ahol leginkább nálánál húsz-harminc kilóval nehezebbek indultak.
Hadfi mindjárt belefutott a lengyel Eitelbe, akit annak rendje és módja szerint fel is tartóztatott a meccs hajrájáig, akkor azonban a lengyel győzelmet érő akciót indított. Európa-bajnokunk a vigaszágon sem tudott javítani, ott a japán Takahasi nagy csatában jobbnak bizonyult nála.
.jpg)
A női 48 kilogrammban Csernoviczki Éva szép győzelemmel kezdett, a Belgrádban remeklő dél-koreaiak indulóját jukóval verte, majd a brit Renicks sem tudott kifogni rajta. Az elődöntőben a mongol Urantsetseg nyert, így az Ippon Judo Tatabánya sportolója a bronzmeccsen volt érdekelt – ott pedig nem kímélte ellenfelét, a belga Van Snicket ipponnal győzte le.
Dr. Németh Endre csapatvezető tájékoztatása szerint az egyéni versenyek után szombaton a férfi csapatversenyben leszünk érdekeltek, s válogatottunk alaposan belehúzott, mindjárt első meccsén a japán válogatottal csaphat össze, a tét: a legjobb négy közé jutás.
25. nyári universiade,
Belgrád (Szerbia)
FÉRFIAK
60 KG (28 induló)
1. Jeroen Mooren (holland)
2. Bakitzan Turebekov (kazah)
3. Fukuoka Maszaaki (japán)
3. Artur Szrapjan (örmény)
5. Fabio Andreoli (olasz)
5. Gabit Eszimbetov (üzbég)
7. Csoj Gvang Hjeon (dél-koreai)
7. Ivica Kozenko (szerb)
MAJER TIBOR helyezetlen
66 KG (36 induló)
1. Ebinuma Maszasi (japán)
2. Hambardzum Tonojan (örmény)
3. David Dubsky (cseh)
3. Martin Ivanov (bolgár)
5. Mohszen Gaffar (iráni)
5. Nenad Vukolics (szerb)
7. Andrij Burdun (ukrán)
7. Pawel Zagorodnik (lengyel)
HAMMER ERIK helyezetlen
73 KG (37 induló)
1. Vang Ki Csun (dél-koreai)
2. UNGVÁRI ATTILA
3. Joachim Bottieau (belga)
3. Sainjargal Nyam Ochir (mongol)
5. Pablo Sanchez Garcia Monco (spanyol)
5. Christopher Völk (német)
7. Elarbi Grini (algériai)
7. Cseng Csing-dong (kínai)
81 KG (35 induló)
1. Ramin Gurbanov (azeri)
2. Kim Min Gju (dél-koreai)
3. Lukasz Blach (lengyel)
3. Jaromir Jezek (cseh)
5. Alibek Basajev (orosz)
5. Radvilas Matukas (litván)
7. Antoine Jeannin (francia)
7. Ernest Louw (dél-afrikai)
9. CSOKNYAI LÁSZLÓ
90 KG (34 induló)
1. Dmitrij Geraszimenko (orosz)
2. Lukasz Kolesnik (lengyel)
3. Romain Buffet (francia)
3. Li Kju Von (dél-koreai)
5. Dmitro Markov (ukrán)
5. Nikola Milosevics (szerb)
7. Hosszein Gomi (iráni)
7. Diego Giorgis (olasz)
MADARÁSZ TAMÁS helyezetlen
100 KG (29 induló)
1. Maret Cyrille Maret (francia)
2. Kobajasi Daiszuke (japán)
3. Szergej Szamojlovics (orosz)
3. Jevgenyij Bjadulin (fehérorosz)
5. Elmar Gaszimov (azeri)
5. Amel Mekics (bosnyák)
7. Muhamadmurod Abdurahmonov (tadzsik)
7. Jüan Csin-ling (kínai)
FARKAS BÁLINT helyezetlen
+100 KG (20 induló)
1. Luuk Verbij (holland)
2. Kamikava Daiki (japán)
3. BOR BARNA
3. Andrej Volkov (orosz)
5. Joannisz Arzumaidisz (görög)
5. Sztanyiszlav Bondarenko (ukrán)
7. Adiljan Tulendibajev (üzbég)
7. Grzegorz Eitel (lengyel)
OPEN (25 induló)
1. Kim Szung Min (dél-koreai)
2. Grzegorz Eitel (lengyel)
3. Dmitrij Szterkov (orosz)
3. Takahasi Kazuhiko (japán)
5. Sztanyiszlav Bondarenko (ukrán)
5. Mael Le Normand (francia)
7. Karolis Bauza (litván)
7. Nadzsib Temmar (algériai)
HADFI DÁNIEL helyezetlen
NŐK
48 KG (19 induló)
1. Aszami Haruna (japán)
2. Munkhbat Urantsetseg (mongol)
3. CSERNOVICZKI ÉVA
3. Csung Dzsung Jeon (dél-koreai)
5. Kim Szol Mi (KNDK-beli)
5. Charline Van Snick (belga)
7. Aurore Climence (francia)
7. Vanesa Garcia (spanyol)
52 KG (25 induló)
1. Laura Gomez (spanyol)
2. Delphine Delsalle (francia)
3. Yanet Bermoy (kubai)
3. Hi Csan-csan (kínai)
5. Kagaja Csiho (japán)
5. Lenarija Mingazova (kazah)
7. Jekatyerina Bjelova (orosz)
7. Joana Ramos (portugál)
57 KG (29 induló)
1. Malgorzata Bielak (lengyel)
2. Sarah Loko (francia)
3. Michelle Diemeer (holland)
3. Liu Jan (kínai)
5. Jekatyerina Melnyikova (orosz)
5. Otomo Makiko (japán)
7. Andreea Stefania Chitu (román)
7. Jovana Rogics (szerb)
BACZKÓ BERNADETT helyezetlen
63 KG (30 induló)
1. Vang Csin-fang (tajvani)
2. Tanaka Miki (japán)
3. Ana Cachola (portugál)
3. Irina Gromova (orosz)
5. Tsedesuren Munkhzaya (mongol)
5. Esther Stam (holland)
7. Yaritza Abel (kubai)
7. Olena Szajko (ukrán)
70 KG (24 induló)
1. Kunihara Joriko (japán)
2. Purev Jarq Lkhamdegd (mongol)
3. Gemma Gibbons (brit)
3. Vang Je Szul (dél-koreai)
5. Linda Bolder (holland)
5. Natalija Szmal (ukrán)
7. Albina Amangeldijeva (kazah)
7. Maya Thoyer (francia)
9. BŐSZ ANETT
78 KG (20 induló)
1. Geraldine Mentouopou (francia)
2. Dzseong Gjeong Mi (dél-koreai)
3. Kaliema Antomachin Merencio (kubai)
3. Katarzyna Furmanek (lengyel)
5. Julia Basler (német)
5. Anasztaszija Matroszova (ukrán)
7. Tamara Miliszics (szerb)
7. Flora Mkitarjan (orosz)
+78 KG (12 induló)
1. Csün Csüan (kínai)
2. Li Dzsung Eun (dél-koreai)
3. Szvitlana Jaromka (ukrán)
3. Gulzsan Isszanova (kazah)
5. Zehra Kaya Belkis (török)
5. Fang Szu-ting (tajvani)
7. Tacsimoto Megumi (japán)
7. Munkhtuya Battulga (mongol)
OPEN (15 induló)
1. Csang Csie (kínai)
2. Jamabe Kanae (japán)
3. Belkis Zehra Kaya (török)
3. Kim Na Jung (dél-koreai)
5. Irina Kindzerszka (ukrán)
5. Szoj Kjong (KNDK-beli)
7. Magdalena Koziol (lengyel)
7. Jekatyerina Seremetyova (orosz)
|