Hírek : Sikeres év áll az Ippon SE mögött |
Sikeres év áll az Ippon SE mögött
www.kemma.hu 2011.02.27. 18:25

Sikeres esztendőt tudhat maga mögött az Ippon SE: a tatabányai dzsúdó egyesület tagjai egy felnőtt Európa-bajnoki ezüstérem és masters világbajnoki bronzérem mellett utánpótlás Világkupa és magyar bajnoki aranyérmeket is nyertek, a klub létszáma pedig tovább bővült.
A 2007-ben alapított klub az évek során folyamatosan fejlődött, és ez alól a tavalyi sem jelentett kivételt. Az együttes sorra szállította a jobbnál jobb eredményeket, világversenyekről és országos bajnokságokról is érmeket gyűjtöttek a tatabányai cselgáncsozók.
– Először Csernoviczki Éva lett második a felnőtt Európa-bajnokságon, majd Essősy Ákos harmadik a masters világbajnokságon. Az év második felében pedig a fiatalok tettek ki magukért és szállították a helyezéseket: Fábián Attila megnyerte a serdülő Világkupát, az utánpótlás országos bajnokságról pedig Kis Eszter, Hadaró Balázs és Fábián Attila tért haza aranyéremmel – mondta Csernoviczki Csaba vezetőedző, IV. danos mester. – A felnőtteknél Erdélyi Lilla lett U23-as bajnok, a másodosztályú csapatbajnokságot a fiúk megnyerték és ugyanebben az osztályban Szeles Viktor egyéniben végzett az első helyen.
Persze nem csak aranyérmeket szereztek az Ippon SE versenyzői, mindenféle medálból jutott a sportolóknak a magyar bajnokságokon.
– Erdélyi Lilla, Hadaró Balázs ezüst-, Fábián Attila pedig bronzérmet szerzett egy korosztállyal feljebb, Baricsa Viktória a felnőttek és a juniorok között is harmadik lett, a felnőttek másodosztályú bajnokságán Reichert Gábor a dobogó második fokára állhatott, Tornyi Dominik, Benke Alexandra és Krisz László Norman pedig utánpótlás korcsoportokban szerzett bronzérmet. Serdülő fiú csapatunk is jól szerepelt, az ötödik helyen végeztek a srácok.
A sok érem azt mutatja, hogy valóban eredményesek Csernoviczki Csaba tanítványai, de az edző úgy gondolja, hogy sikeresebbek is lehettek volna.
– Összességében jó évünk volt, de ha nem jön közbe Csernoviczki Éva sérülése, akkor még előrébb végezhettünk volna az egyesületi rangsorban. Ez azt jelenti, hogy számításaim szerint – mert a hivatalos eredmények még nem ismertek – megismételtük a 2009-es szereplésünket, amikor hetedik legeredményesebb szakosztály voltunk Magyarországon.
Az elmúlt év teljesítménye magasra tette a mércét, de a vezetőedző szerint van még bőven tennivaló.
– Csernoviczki Évának az olimpiai kvalifikációs Európa- és világbajnoksága lesz 2011-ben, Erdélyi Lillánk az U23-as kontinensviadalon kell majd bizonyítania, a juniorok között Baricsa Viktóriának van jó esélye eljutni az Eb-re, az ifjúságiaknál Fábián Attila remélhetőleg kijut a kontinensviadalra és a korosztály egyik legrangosabb versenyének számító EYOF-ra. Hadaró Balázs számára is sok verseny lesz, azt szeretnénk elérni, hogy bekerüljön a serdülő válogatott keretbe és a Világkupán is megmutassa képességeit. Az idősebb, masters korosztályú versenyzők az egyiptomi világbajnokságra és az ausztriai kontinensviadalra készülnek, és ezekről a versenyekről is számíthatunk érmekre.
Sok sportoló, remek eredmények, adódik a kérdés, hogy miként tud mindenre odafigyelni a vezetőedző, aki a tréningek vezetése mellett rengeteg versenyen is részt vesz sportolóival. Csernoviczki Csaba arra a kérdésre, hogy mi biztosítja a további fejlődést a megnyugtató választ adott.
- Az óvodásoktól a felnőttekig minden korcsoport megtalálható nálunk. Az utánpótlás széles bázisra terelődött, ami nagyon ritka. Rajtam kívül Essősy Ákos, Fábián Béla, Staudt Béla és Vágusz Krisztián foglalkozik a fiatalabbakkal. Remélhetőleg a jövőben számíthatunk arra a kiváló utánpótlás-bázisunkra, amelyet az évek alatt kialakítottunk. Ez egy hosszú folyamat eredménye és bízom benne, hogy tovább is tudjuk vinni. Az elmúlt esztendőben is folyamatosan növekedett a sportolók száma, és szerencsére már öngenerálóan működik a létszámnövekedés, hiszen a gyerekek hozzák magukkal a barátaik edzésekre. Közben nemzetközi kapcsolataink is fejlődnek: 2008-ban egy japán klubnál vettünk részt edzéseken, és idén augusztusban ők is ellátogatnak hozzánk.
Kondi teremmel gyarapodtak
Persze egy szakosztály működése nem csak a versenyzőkön, hanem az anyagi feltételeken is múlik.
– A szakosztályunk erős lábakon áll, ami a városnak és több szponzorunknak köszönhető. Jó hír, hogy egy kondi teremmel is gazdagodott az egyesület, amelyet a Földi Imre Sportcsarnokban alakítottunk ki. Ez fontos, mert a fiatalabb versenyzőink már abban a korban vannak, amikor el kell kezdeniük a súlyzós edzéseket is. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi feltételeink adottak ahhoz, hogy a jövőben is nagyon jó eredményeket érjünk el – hangoztatta Csernoviczki Csaba.
|