| Hírek : Édesapjával készül a versenyekre |
Édesapjával készül a versenyekre
Szeles Viktor írása 2011.03.01. 18:53
Bemutatjuk a bajnokokat, sorozatunk második részében Fábián Attilát ismerhetik meg. Ha egy sportoló támogatása érdekében a család segítségéről is beszélünk, akkor Fábiánéknál duplán igaz az állítás.

Az Ippon SE nehézsúlyú versenyzője, Fábián Attila ugyanis édesapja, Fábián Béla segítségével készül a versenyekre. Talán ennek is köszönhető, hogy Attila az elmúlt esztendőben megnyerte a serdülő Világkupát és az országos bajnokságot, míg az ifjúságiak magyar bajnokságán a dobogó harmadik fokára állhatott.
„Nagyon nehéz a súlyomnak megfelelő edzőpartnert találni, így edzéseken legtöbbször édesapámmal végzem a feladatokat.Ő egyrészt velem egy súlyban van, másrészt a szakosztály utánpótlásedzője is, így duplán hasznos számomra a közös munka – mondta a százharminc kilós Fábián Attila, aki kilenc éve ismerkedett meg a judo alapjaival.
– Ennek ellenére nem elég, ha apuval tréningezek, így hetente járok Budapestre a válogatott keretedzésére, ahol vannak velem közel azonos súlyú versenyzők. Ráadásul a klubom felnőtt judósaival is gyakran megküzdök, ami szintén segíti a fejlődésemet.”
Mindenesetre Attila szorgalma és önkritikája jó alapot kínál ahhoz, hogy eredményes versenyző legyen belőle. Mint mondja, tudja, miben kell fejlődnie a siker érdekében.
„A fogásaimon és a lábtechnikámon még javítanom kell és erőnlétben is léphetek még előre. Edzőmmel, Csernoviczki Csabával most azon dolgozunk, hogy ezekben javuljak, így talán érmes lehetek a következő év világversenyein.”

„Attila hatalmas akaraterővel rendelkezik, jó a küzdőkészsége, viszont technikai és erőnléti hiányosságai még vannak. Jelenleg egy olyan dobása van, amivel ipponokat tud elérni, így ezen dolgoznunk kell. Többet kell majd kiegészítő lábtechnikákat használnia és földön is van mit fejlődnie.
Nem kész versenyző, de akarata és a szorgalma hozzásegítheti ahhoz, hogy nagyon jó judós legyen belőle. Tavaly a serdülők között magasan a legjobb volt Magyarországon és ezt várom tőle az ifjúságiaknál is – beszélt tanítványáról Csernoviczki Csaba, az Ippon SE vezetőedzője, aki szerint nehéz, de nem megoldhatatlan feladat az egyik legjobb versenyzőjének ideális partnert találni.
– Attilának a súlyából adódóan nehéz megfelelő partnert találni, de van néhány olyan amatőr sportolónk, aki segíti a felkészülését. Bízom benne, hogy a közeljövőben egyre több központi és külföldi edzésen tud részt venni, ahol azért vannak nehézsúlyú versenyzők.”
Az idei esztendő tehát bőven tartogat feladatokat Fábián Attila számára, aki ha továbbra is a megfelelő szorgalommal készül, akkor éremmel térhet haza az ifjúsági Európa-bajnokságról.
|