Ha idén az Év sportolója választáson van olyan kategória is, hogy apa a lányával, akkor értelemszerűen a kajakos Csipes-család viszi el a pálmát; elvégre a nőknél Tamara, az edzőknél pedig Csipes Ferenc lett a befutó. A második hely viszont legalább ennyire egyértelműen a Csernoviczki famíliáé. Éva a negyedik, míg az edzők között édesapja, Csernoviczki Csaba a tizenkettedik helyen zárta a voksolást. S bár ezek a pozíciók még a nézőtérre sem értek meghívót a Sportcsillagok Gálájára – holott több százan jelen lehettek a Syma csarnokban –, az idén Eb-2. és vb-3. versenyzőben nincs nagy tüske, sőt, ünnepi hangulatban várja mai névnapját és a Karácsonyt: „Én is szívesen elmentem volna a gálára, de bízom benne, hogy jövőre ott leszek! Most annak is nagyon örülök, hogy az újságírók szavazatai alapján a negyedik helyre kerültem, és tényleg jó esztendő van mögöttem. Sőt, a vb-bronz miatt mindenképpen ez pályafutásom eddigi legjobb éve. Utólag már az isztambuli Eb-ezüstömnek is tudok örülni, a tavaly Bécsben elveszített döntő jobban bosszantott. Magyarországon sajnos igazából csak az számít, ha valaki olimpiai bajnok, világbajnok vagy Európa-bajnok, a bajnok szót kell megnyomni, azon van a hangsúly. Így ha a három Eb-döntőmből legalább egyet megnyertem volna, nem is zavarna, hogy kettőt elveszítettem. Persze tudom, hogy minden érmet meg kell becsülni, nem adják könnyen egyiket sem. Szóval, Londonban kiegyeznék bármilyel színűvel” – böki ki.
Erre az edző-édesapa is bólint. „Én is azt mondom, legyen meg az érem, és majd ott eldől, hogy milyen színű lesz. Ám úgy kell kiutazni az olimpiára, hogy nyerni akarunk. Az, hogy mi valósul meg belőle, már más kérdés. Rettentően sok mindennek kell összeállnia, a felkészülésen keresztül a sorsolásnak, a bíráskodásnak, az égieknek, hadd ne soroljam” – jegyzi meg Csernoviczki Csaba, és beavat bennünket a dzsúdós lélektanba. „A régi nagy edzők is mind azt emelték ki, hogy a verseny végén győztesen kell elhagyni a tatamit, mert ez olyan töltetet, lelki pluszt ad, ami kitart a következő megméretésig. S mivel a bronzérmes nálunk győztes mérkőzéssel fejezi be a versenyt, szemben az ezüstérmessel, benne más érzések kavarognak.”
Az olimpia persze külön kategória, ott nem a következő versenyre kell feltöltődni, hanem azt kellene megnyerni. S aki a végső akadályon botlik meg, főleg ha külső tényezők miatt – lásd a bíráskodást a Hajtós Bertalan barcelonai döntőjében –, akkor az egy egész életen át nyomasztó teher lehet.
Az 1992-es esztendő Csernoviczki Éva számára is mérföldkő, mert ő éppen akkoriban kezdett el dzsúdózni. Holott édesapja inkább szalagot nyomott volna a kezébe, hogy ritmikus sportgimnasztikázzon, vagy teniszezőt faragott volna belőle.
„Az édesanyja alkatát örökölve Évi is nagyon vékonyka gyerek volt, az általános iskola első osztályában talán huszonnégy-huszonöt kilót nyomott a mérlegen. Mindehhez hozzávéve, hogy egykori élsportolóként tisztában voltam vele, mi várna rá a cselgáncsban, igyekeztem lebeszélni róla” – tudjuk meg tőle.
„Apu az edzésekre gyakran levitt magával, de én többnyire csak a padon üldögéltem. Aztán amikor egyszer láttam, hogy a hozzám hasonló korúak dobást gyakorolnak, ami nem nagyon megy nekik, feálltam és kijelentettem: én megcsinálom. Így is történt, és ettől kezdve számomra egyértelmű volt, hogy dzsúdózni fogok. Apu még egy ideig megpróbált lebeszélni, de mindhiába” – halljuk egy félmosoly kíséretében.
„A barcelonai olimpiát hat évesen már néztem a televízióban, de nem ugrik be róla semmi. Arra viszont jól emlékszem, hogy Kovács Antihoz később az egyik hazai Hungária-kupán már odamentem aláírást kérni, akkor találkoztam vele először. A 2004-es bukaresti Eb-n pedig már együtt voltunk a válogatottban” – lépünk át egy nagyobb időszakat, amely alatt a korosztályos hazai bajnoki címek begyűjtése után Csernoviczki Éva 2002-ben a győri ifjúsági Eb-n bronzérmet szerzett, s gyökeret is vert a felnőtt válogatottban is.
„Aput versenyezni csak videón láttam, akkoriban még nagyon kicsi voltam. De azt tudom, hogy nem szerette, ha a család kint van a mérkőzésein” – mondja Éva, esetében persze ez elkerülhetetlen. Bevallja, tini korában nehéz volt megállnia, hogy az edzéseken ne feleseljen édesapjával, és időnként most is ellentmond neki, de ezek már csak afféle szakmai viták. „Valami oknál fogva a dzsúdóban jó néhány példa van arra, Hollandiából és Csehországból is tudnék sorolni, hogy az apa-fia, apa-lánya kapcsolat jól működik. Nyilvánvalóan akadnak súrlódások is, de ezeket megtanultuk kezelni. A siker kulcsa az, hogy semmi nincs kőbe vésve, az edzéseken figyelnem kell a reakciókra, minden apró rezdülésre, nincs két egyforma nap” – fűzi hozzá édesapja.
S ha mégis akadna, az biztos, hogy 2012. július 28.-hoz fogható nem lesz. Londonban a női 48 kg-os kategória mezőnye rögtön a cselgáncsversenyek első napján lép szőnyegre. A világranglista jelen állása szerint borítékolhatjuk: az első négy kiemelt egyikeként Csernoviczki Évával.